2016. november 20.

Krisztus, a mindenség Királya

Csodálatos szemlélnünk azt, ahogyan az élet és halál keretébe öltözik egyházi évünk. Az egyházi év utolsó vasárnapján olvasunk az evangéliumból Jézus Krisztus, a mi Királyunk, Üdvözítőnk kereszthaláláról, és a következő vasárnap, az új egyházi év első vasárnapján pedig megkezdjük a felkészülést Jézus Krisztus születésére, a karácsonyi ünnepre. Ahogy érezzük a két véglet között húzódó feszültséget – tudniillik az élet és halál közötti viszonyban – úgy van kifeszítve a mi életünk is születésünk és halálunk között. Megkezdtünk egy zarándokutat megfoganásunkkor, amikor csodálatos módon megkaptuk életünket Atyánktól, Istenünktől és napról napra, percről percre haladunk halálunk felé, afelé a pont felé, amikor majd színről színre láthatjuk Őt, akinek ingyenes szeretetének köszönhetjük életünket, létünket. Mire is hív ez a hét minket? Miért Krisztus, a mindenség Királya a neve a mai főünnepnek? Ki lehet Királlyá? Ki birtokolhatja a királyságot? Elég nagy kontraszt húzódik a mai ünnep neve és a ma elhangzó evangélium között. Krisztus Királyságáról beszélünk, miközben arról elmélkedünk, hogy Krisztus megfeszítve gonosztevők között, engedelmességből, szeretetből, tehetetlenül szenved a kereszt fáján, miközben kicsik és nagyok, előkelők és alábbvalók gúnyolják őt. Saját életünkben akkor nyerhetjük el Krisztus Királyságát, ha tanulunk tőle, ha úgy leszünk Királyok, mint Ő. Miben is áll az Ő hervadhatatlan dicsősége, az Ő megingathatatlan Királysága? Két dologban: abban, hogy az volt, Aki, az volt, Akinek lennie kellett, és abban, hogy sose fogyott ki belőle a szeretet, a legnagyobb kísértésben, szenvedésben is tudott szeretni. Krisztus nem tagadta meg magát, sem az Atyát, sem a Szentlelket, hanem vállalta magát az emberek előtt, megvallotta az Atyát az emberek előtt, vállalta a küldetést, amiért a földre jött. Ez a mi egyik nagy feladatunk is: merjünk azok lenni, akinek Isten teremtett minket és azzá lenni, amivé Isten akar teremteni minket. Ugyanis folyamatos tisztulásra szorulunk e földön, ami sokszor nem kellemes, nem fájdalommentes, sokszor járhat lemondással, nélkülözéssel elengedéssel. De ezzel együtt napról napra megkapjuk az ezzel járó segítséget, a kegyelmeket, valamint a szükséges időkben a vigasztalást, a megerősítést, egy-egy pillanatban egészen közel és közvetlenül érezhetjük Isten irántunk való szeretetét. Minden nap induljunk úgy neki a napnak, hogy megkérdezem Őt, Jézust: ki voltam eddig, s kivé kell ma lennem, hogy Ő lehessen velem, bennem egész nap. A másik titka Jézusnak, amiért Király Ő: hogy minden körülmény között tudott önzetlenül, tisztán szeretni. Nehéz ezt megtanulni, ugyanis hajlamosak vagyunk arra, hogy mások iránti szeretetünkben válogatunk: őt szeretem, őt kicsit szeretem, őt meg nem szeretem. Jézus szeretett: ugyanúgy szerette Édesanyját, a Boldogságos Szűz Máriát, mint a tanítványokat, mint a főpapokat, akik elítéltették, mint a római katonákat, akik keresztre feszítették. Ugyanúgy szerette azokat, akik fájdalmukban virrasztottak a kereszt alatt, mint azokat, akik ocsmány módon gúnyolódtak vele. Ugyanúgy szerette a jobb latort, mint a balt. Milyen a mi szeretetünk Isten iránt, magunk iránt, mások iránt? Tudok-e minden nehézség, kísértés ellenére is szeretni? S ha nagyon nehéz, szoktam-e kérni Jézust, hogy segítsen túllépni emberi érzéseimen, kísértéseimen, hogy a számomra legnehezebb embereket (aki talán saját magam vagyok?) is el tudjam fogadni, s krisztusi szeretettel szeretni? Lássuk a fontosságát ennek a két feladatnak: merek-e az lenni, akinek Isten akar engem, s tudok-e krisztusi szeretettel szeretni: ezen áll, vagy bukik saját magam és mások üdvössége is akár. Nagy tehát a tét, kedves testvéreim, mondjuk ezért egy radikális IGEN-t Jézusra és egy határozott NEM-et a kísértőre, hogy új életet kezdve éljük tisztulásunk útját, hogy elnyerjük a ránk váró Királyság soha el nem hervadó koronáját! Amen