Jean-Marie Baptiste Vianney:

1786. május 8-n született hatgyermekes gazdálkodó család 4. gyermekeként Dardillyben, Franciaországban. Már fiatal korában kitűnt kortársai közül vallásosságával, Isten szeretetével. A francia forradalom idején magánházaknál folytatott szentmisén tudott részt venni, titokban volt első áldozó és bérmálkozó. Papi hivatására való felkészülését Ecully-ban kezdte meg Balley atya irányításával. A tanulás nehezen ment neki, főleg a latin nyelvvel gyűlt meg a baja. Minden igyekezet ellenére besorozták katonának, de a Gondviselésnek köszönhetően frontvonalra soha nem került betegeskedő alkata miatt. 1815. augusztus 13-n szentelték áldozópappá Grenoble-ban. Segédlelkészként tevékenykedett egykori tanítója, Balley atya mellett Ecully-ben. 1818. február elején kapta meg plébánosi kinevezését az Ain megyebeli Ars községbe, melyet akkoriban az egyházmegyei papság “Szibériának” nevezett az emberek erkölcsi züllése, és istentelensége miatt. 1818. február 10-n tartotta első szentmiséjét a kis faluban szerény számú hallgatóság előtt. Nagy odaadással kezdett neki a családok látogatásának. Megdöbbentette a lelki nyomor előre haladottsága, de érezte, hogy Isten segítségével vissza kell térítenie az eltévedt bárányokat. Kérlelhetetlen elszántsággal lépett fel a káromkodás, kocsmázás, misemulasztás, tánc és egyéb bűnök ellen. Sokat virrasztott, vezekelt és böjtölt (volt, hogy napokig nem vett magához táplálékot). Adakozása végigkísérte egész életét: bútorait, ruháit, kevés élelmét is szétosztotta a rászorulók között. Adományokból belülről és kívülről is felújította a templomot, felépítette a “Gondviselés” házát, ahol árva, elhagyott leányokat fogadott be és tanított. Anyagi és egyéb vonatkozásban nagy segítségére volt az “Ars-i kisasszony”, a település melletti kastélyban élő Garets grófnő és családja. Jótetteinek, a bűnnel szembeni határozott kiállásának, és a kis településen elindított pozitív lelki változásoknak hamar híre ment, és el kezdtek zarándokolni hozzá, hogy láthassák és nála gyónhassanak. Volt olyan nap, amikor 12-15 órát ült a gyóntatószékben. Megfáradva, a vezeklésektől testileg egyre leépülve 1859. júliusában betegen esett ágynak.  1859. augusztus 4-én adta vissza lelkét Teremtőjének.

Közösségünk azért választotta őt védőszentjének, mert már gyermekkora óta

imádkozott a tisztítótűzben szenvedő lelkekért és különösen szívén

viselte helyzetüket. Mindig bízott a Gondviselésben, melynek működése

csodák formájában jelent meg életében. A gonosz által gyakran megkísértett

emberként a földön a tisztulás útján járó lelkekért

az Oltáriszentség imádásában, a bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatásában

és a Gondviselés működésében talált vigasztalást.