A türelem nagy erény…szokás mondani, már-már közhelynek számít. Pedig milyen igaz. De amint sok más erényről, erről is el lehet mondani, hogy meg lehet így is és úgy is élni. Akárcsak a jótékonykodás, alamizsnálkodás: attól, hogy adok, még nem biztos, hogy adtam. Attól, hogy kivárok valamit, mert türelmes vagyok, nem biztos, hogy az a várakozás saját és mások üdvösségére válik. A Szeretet türelmes, vagyis Isten türelmes. És milyen jó ez nekünk! Mondhatni az életünket köszönhetjük annak, hogy Isten türelmes: hányszor és hányszor mondhatott volna már le rólunk Isten. Hányszor fordul elő, hogy ugyanazokkal a nehézségekkel, elesésekkel megyünk a gyóntatószékbe. Bizonyos helyzetekben különösen is nehéz szeretettel gyakorolni a türelmet: ha szerettünk, vagy saját magunk egészsége kerül veszélybe, ha olyan emberrel szemben kell türelmesnek lennünk, akit nem annyira szívlelünk, ha értelmetlennek tűnik várakozásunk és úgy kell türelmesnek lennünk…stb.
Segítő kérdések: Hogyan állok én a hétköznapi várakozásokhoz? Mivel szoktam eltölteni a várakozásra szükséges időt: másokon gondolkodom, esetleg Jézussal beszélgetek lelkemben, esetleg bosszankodom a várakozáson? Mit jelent számomra a türelmes szeretet? Hogyan tehetem érdemszerzővé azokat a pillanatokat, amikor türelmesnek kell lennem, még ha nehéz is? Ki irányába szoktam különösen is türelmetlen lenni: mások, saját magam, vagy esetleg Isten irányába? Ezek alapján nézzem meg egy átlagos napomat és imádkozzam azt át Jézussal…
