SZÓLJ, URAM, HALLJA A TE SZOLGÁD!

IV. HÉT – 7. NAP

„A legnagyobb a Szeretet”1Kor13,13

Folytatva tegnapi gondolatunkat visszatérünk a mennyországhoz, az üdvösséghez. Tegnapi napon láthattuk, hogy miért a legnagyobb a Szeretet. Isten végtelen, mindig volt, van és lesz. Milyen furcsa rácsodálkozni, hogy sokszor mi magunk sem tudjuk meghatározni, hogy mikor kezdtünk el valakit szeretni. Az csak úgy jött, az csak úgy kialakult, s már azt vettük észre, hogy szeretjük őt. És hogy Isten valóban szerethetett-e minket, mielőtt a világot megteremtette volna? Ha ezt ember megteheti, akkor Isten is meg tudja tenni: hiszen az ifjú házasok már akkor szeretik gyermekeiket, mikor és meg sem fogantak…Isten azonban sokkal, végtelenül nagyobb az embernél, és igen, szeretett mindannyiunkat, mielőtt még a világ létezett. S szeretett minket akkor is, amikor vállalta, hogy emberré lesz, s bármi történjék is, bemutatja értünk a tökéletes engesztelő áldozatot. És történt is: gyalázatos módon megkínoztuk, megaláztuk, keresztre feszítettük, megöltük. Ezek után lehet-e még bennünk kérdés, hogy miért a legnagyobb a Szeretet? Hiszen nincs annál nagyobb szeretete senkinek, aki életét adja barátaiért: a legnagyobb szeretet a szeretetbe belehaló szeretet.

Segítő kérdések: Tudom-e mindennap életemet adni azokért, akik rám vannak bízva? Tudom-e életemet adni Istennek akkor, ott, úgy, amikor, ahol, és ahogyan kéri tőlem? Tudok-e őszintén viszontszeretni embertársaimat? Előfordult-e, hogy belefásultnak éreztem magam az életbe és nehezen tudtam megélni a krisztusi szeretetet? Ha igen, lehet, hogy itt az idő, hogy leüljek, visszatérjek az alapokhoz, amikor még gyermeki lelkülettel tudtam Jézus ölébe hajtani fejemet…

IV. HÉT – 6. NAP

„Hit, remény, szeretet” 1Kor 13,13

Három igen fontos lelki ajándék életünkben, mely nélkül lehetetlen élni. Nincs olyan ember, aki ne hinne valamiben, nincs olyan ember, aki ne remélne valamiben, s nincs olyan ember, aki ne szeretne. Az már egy másik kérdés, hogy ha másban végképp nem, akkor mindenki legalább magában hisz, magában reménykedik, és önmagát szereti. Nem mindegy azonban, hogy mire irányul lelkünkben a hit, a remény, a szeretet. Nem mindegy, hogy miben hiszek, és mit remélek. Ez oda-vissza működő lelki dinamika. Amiben ugyanis hiszek és remélek, az alakítja lelkemet, és ahogyan alakul lelkem, úgy formálódik hitem és reményeim. Olyan ez, mint a szeretetkapcsolat: én szeretem a másikat, ő szeret engem, ez persze párhuzamosan és folyamatosan fennáll. És ezzel a kölcsönös szeretettel éltetjük egymást, alakítjuk egymást és közeledünk egymáshoz napról napra. Ilyennek kell lennie Istennel való kapcsolatunknak is. Isten szeret minket, nekünk csak válaszolnunk kell-e szeretetre és megpróbálni Őt viszont szeretni. Sosem fogjuk tudni e földi életben Őt szeretni, mint ahogyan Ő szeret minket, de Ő képessé tesz minket arra, hogy a tőlünk telhetően legjobban szeressük Őt. És hát mi ez, ha nem a mennyország? Örök boldogságban lenni Istennel és mindazokkal, emberekkel, akiket annyira szeretek. És ott már nem lesz kérdés az, hogy miben hiszek, hiszen tisztán fogok látni, ott már nem kell reménykedni semmiben, hiszen végleg megkaptuk az örök boldogságot és ezért nem marad más, mint a Szeretet…de az örökké megmarad…

IV. HÉT – 5. NAP

„A Szeretet soha meg nem szűnik” 1Kor 13,8

Ahogyan egyre közelebb kerülünk karácsony ünnepéhez, egyre jobban kikerekedik, kiteljesedik a szeretetről alkotott képünk. Sok oldalról szemléltük, sok oldalról elmélkedtünk róla, mégis annyi mindent nem tudunk még. Amikor a Szeretetről beszélünk, akkor Istenről beszélünk. Mert Isten maga a Szeretet. És így is igaz, amit ma olvasunk: a Szeretet soha meg nem szűnik, vagyis Isten soha meg nem szűnik. Isten nem volt, hogy ne lett volna és nem lesz, hogy ne lenne. Isten mindig volt, van és lesz. És annyira jóságos a mi Urunk, hogy szeretetből létre hívott minket, s mivel az Ő szeretete irántunk örökké tart, ezért életünk is örökké tart. Ezért nem mindegy, hogy elfogadjuk-e Jézus meghívó szavát napról napra és járjuk az üdvösség útját, vagy ellent mondunk Isten szeretetére és megyünk a saját fejünk után. Ha üdvözülünk, az az öröm örökké tart, csakúgy, mint kárhozatunk esetén az önmarcangolás. Ezért fontos látnunk azt, hogy nem babra megy a játék, nem kisebb dologról van szó, amikor a szeretetről beszélünk, mint az életünkről: élet és halál kérdése. De nemcsak Istennel való kapcsolatunkban igazak ezek a szavak: emberi kapcsolatunkra is ez vonatkozik. Akit igazán szeretünk, az iránt a szeretetünk nem szűnik meg soha. E földi halál sem választhat el minket elhunyt szeretteinktől, mert Isten, a Szeretet összeköt minket.

Segítő kérdések: mára csak egy szempontot kapunk segítségként: beszélgessek el Jézussal arról, hogyan is látom a szeretetet: Isten szeretetét, az emberek szeretetét…

IV. HÉT – 4. NAP

„A szeretet mindent elvisel” 1Kor13,7

Az önmegtagadó és mindvégig kitartó szeretet napja ez a mai. Nézzünk rá Krisztus vérrel áztatott arcára és testére. Olyan szelíden, alázatosan vállalt mindent értünk, mert tudta, hogy életünkről van szó. Ő értünk mindent elviselt: a gyalázatot, a fájdalmat, a szenvedést, a kereszthalált. Azt hihetnénk, hogy az elviselés passzív cselekedet. De ez nem igaz, legalábbis nem igaz a szeretettől vezérelt elviselésre. Aki azért visel el valamit/valakit, mert Jézust látja benne, s tudja, hogy Isten szeretetéért viseli azt, az igen aktív, belső imádságban egyesül a Szentháromsággal. És akkor úgy tűnhet ugyan kívülről, hogy a személy, aki elvisel valamit, passzívan tűr, belülről azonban a krisztusi szeretet dolgozik lelkében. Mai napunkra is igaz az, hogy szeretettel viselni dolgokat, embereket csak úgy lehet, ha hagyjuk és figyelünk rá, hogy minden nap minden percében Jézus legyen velünk. Figyeljük meg, hogy sokszor nemcsak a nehéz pillanatokban kell viselő szeretettel lenni, hanem a kegyelmi folyamban is, amikor különösen is megtapasztaljuk egy jó eseményben Isten szeretetét. Isten-élményeinket is tudni kell helyesen viselni és helyesen hasznosítani lelkünkben. Mert ha nem így teszünk, akkor nem lesz más, mint tünékeny élmény. Ha viszont helyesen éljük meg a kegyelmeket, akkor örök életre megmaradnak azok és táplálkozhatunk belőle egész földi életünk során…sőt még azután is…

Segítő kérdések: melyik gondolat fogott meg leginkább? Hol tapasztalom meg napomban a viselő szeretetet? Mikor a legnehezebb és mikor a legkönnyebb? Miben kell még fejlődnöm? Megkérdezem ezekről Jézust…

 IV. HÉT – 3. NAP

„A szeretet mindent remél” 1Kor 13,7

Arra vonatkozik a „mindent remél” kifejezés, akiben az igazi, krisztusi szeretet lakozik. A remény az a fajta ajándék, mely a szeretetből táplálkozik és sokszor egyetlen értelme életünknek. Ahogyan szükségünk van a szeretetre, szükségünk van a reményre is minden helyzetben. Tisztán reménykedni azonban csak tiszta szeretetből lehet. Az emberben élő reményekből, reménykedésekből lehet azt látni, hogy ki, milyen ember, kiben, mennyire van jelen a szeretet. Hiszen a tiszta, őszinte szeretetből, csak előrevivő, fejlődésre ösztönző, szilárd, kitartó remény sugározhat. Ahogyan a szeretetet is, a reményt is könnyű megélni számunkra kedvező, komfortos időszakokban. A hit legnagyobb próbája akkor következik, amikor nehéz időszakokat élünk meg, amikor értelmetlennek látjuk jelen helyzetünket, amikor nem tudjuk, hogyan menjünk tovább. Életünk minden napján ápolni kell a szeretetből fakadó reményt, hiszen erre tudunk támaszkodni akkor, amikor megtorpanunk, amikor egyedül érezzük magunkat, amikor lelki szárazságot, vigasztalanságot élünk meg…

Segítő kérdések: mikben szoktam reménykedni? Tudok-e figyelni a remény táplálására a kegyelmi időszakaimban? Tudok-e a naponta megerősödő reményre támaszkodni nehéz időszakaimban? Mennyire tudok másoknak reményt adni, amikor ők elcsüggednek? Így végignézem egy napomat… mi volt inkább jelen napomban: az elcsüggedés, vagy a reményteljes bizakodás abban, hogy „az Istent szeretőknek minden a javukra válik…”

IV. HÉT – 2. NAP

„A szeretet mindent elhisz” 1Kor 13,7

A „naiv” szeretetről elmélkedhetünk ezen a napon. Ezt a fajta szeretetet elsősorban az irgalmasság legmagasztosabb helyén, a gyóntatószékben tapasztalhatjuk meg. Megdöbbenhetünk azon, amikor olyan kísértés ér minket, hogy ne mondjunk el mindent a gyónáskor, ne teljes egészében tárjuk fel gyengeségeinket, elbukásainkat a gyóntató papnak. Szokták mondani: a pap az az ember a gyóntatószékben, aki mindent elhisz. A kölcsönös bizalom a legszorosabb kapcsolat ebben a helyzetben: a gyónó elhiszi, és vallja, hogy a pap Isten embereként közvetíti Isten irgalmát, s ha ő kimondja azt, hogy „…feloldozlak bűneidtől…”, akkor azok valóban fel vannak oldozva. A másik oldalról is igaz ez, ugyanis a pap feltétel nélkül elhiszi, hogy a gyónó őszintén, tiszta szívvel és szándékkal járult az irgalmasság trónusához. Ne féljünk a kísértéstől és legyünk nagyon résen: ugyanis a sátán számára az egyik legdühítőbb dolog a világon a szentgyónás. Mérhetetlen titkok és kegyelmi kiáradások színhelye lehet a gyóntatószék. Ezért nem bírja elviselni a gonosz a gyónásra való felkészülést és magát a szentgyónást. Tartsunk ki hitünkben, s ne engedjük, hogy a kísértő aláássa folytonos megtisztulásunkat. Merjünk a hétköznapokban is ilyen naiv szeretettel lenni egymás iránt, mint a szeretet, amely mindent elhisz.

Segítő kérdések: nézzem meg szentgyónásaimat: hogyan készülök rá, hogyan veszek részt benne, milyen kísértéseim szoktak lenni ezzel kapcsolatban? Hétköznapokban milyen egyéb helyzetekben lehet ezt a fajta szeretetet gyakorolni? Beszélgessek el Jézussal a szeretetről, amely mindent elhisz…

IV. HÉT – 1. NAP

A szeretet növekedése

Az igazi, őszinte szeretet olyan, mint az élet. Sőt, mi több, az igazi szeretet életet ad, életet szül és életet tart fenn. S ahogy a megfogant csöppnyi kis életnek folyamatosan táplálásra, védelemre, óvásra, pátyolgatásra van szüksége, úgy a bennünk megfogant krisztusi szeretetnek is védelemre, folyamatos fejlődésre van szüksége. Ha nem tápláljuk a szeretet magunkban, akkor elcsökevényesedik, elsorvad, s végül elhal. A lelkünkben a szeretet ápolását a legjobb, ha arra bízzuk, akitől kaptuk, akitől származik, akinek a része: Ő pedig nem más, mint Jézus Krisztus. Krisztus a lelkünkben megfogant egészen apró szeretet-kezdeményt is hatalmassá tudja alakítani, mint ahogyan ő maga apró megfogant életként kezdte földi életét emberként Mária méhében, s magasztaltatott fel a kereszt fáján egészen engedelmes, tökéletes áldozatként. Ezért tudunk mi Jézustól tanulni minden helyzetben: gyermekként, felelős szülőként, Istennek odaszentelt személyként…bármely hivatásban, bármely életkorban. ÉS ezért tudjuk megtanulni tőle, hogy hogyan kell szeretni az örömben, a fájdalomban, a boldogságban és nélkülözésben, a kísértésben, kudarcban és sikerben egyaránt. Sőt, egyedül Őneki köszönhető, hogy amikor legnagyobb bűneinkben bukunk el, szeretetét nem vonja meg tőlünk, s még ezekben a tisztátalan állapotokban is képesek vagyunk emberként szeretni. Istennek dicsőség és hála, mert Ő szeretet minket mindörökké, s hív minket mindennap, hogy növekedhessen bennünk az Ő szeretete, hogy Őt ajándékozhassuk másoknak is nap, mint nap.

III. HÉT – 7. NAP

Összegzés

 A mai csendes imaidőben visszanézek az elmúlt hetemre. Minden napot egyesével végigtekintek imádságban Jézussal, hogy mennyire sikerült megélni az evangéliumot az eseményekben. Melyik volt a legnehezebb és legkönnyebb napom? Melyik volt a legörömteljesebb és legfájdalmasabb napom? Mikor volt sikerem és kudarcom? A héten tapasztalt élményeimet leírom egy lapra/füzetbe, és ha van olyan ember környezetemben, akivel mély, lelki kapcsolatban vagyok, megosztom vele a hetemet…

III. HÉT – 6. NAP

A szeretet mindent eltűr” 1 Kor13,6

Hasonló ez a tulajdonság a már korábban átimádkozott türelmes szeretethez. Annyi különbség van azonban a kettő között, hogy a türelem akár számunkra pozitív dolgokra is vonatkozhat, mint például, amikor ajándékra várunk, de az „eltűr” kifejezést szinte mindig valamilyen negatív tartalmú dologra használjuk. Istennek legyen hála, nem vagyunk egyformák, mindannyiunk egy külön csoda. De pont ebből adódik sokszor, hogy nehezen toleráljuk egymást, a másiknak a szokásait, viselkedését. Amiket el kell tűrnünk, azok lehetnek akaratlan dolgok, mint például felebarátunk egy alapvető tulajdonsága, amit nem tud levetkőzni, és lehetnek szándékos dolgok, amikor a másik ember szándékosan bánt, támad bennünket. Az eltűrést nemcsak a felebarátunk felé kell gyakorolnunk, hanem a kísértésekben is. Vannak olyan kísértések, melyeket nem tudunk elkerülni, nem tudunk lerakni. Ezeket a nehéz dolgokat türelemmel kell viselnünk, időnként nem tudunk mást tenni, minthogy eltűrjük. S ha valóban nem tudjuk lerakni, akkor imádkozzunk Istenhez, hogy erősítsen meg bennünket a kísértések idején, hiszen Isten sosem hagy bennünket megkísérteni erőnkön felül. Nagy feladat lehet saját magunk eltűrése is, biztosan mindannyian tapasztaltuk már, hogy saját magunkat is nehezen viseljük olykor. Habár az „eltűrés” nehéz és időnként akár fájdalommal járó is lehet, mégis csodálatos ezt megélni és ebben megtapasztalni Isten ingyenes, határtalan szeretetét!

Segítő kérdések: a fentiek alapján végignézem napomat, eseményeket, embereket és elbeszélgetek erről Jézussal…