„Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedjek: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem” 1Kor 13,3
Épphogy bezárultak az Irgalmasság Kapui, épphogy véget ért az Irgalmasság Rendkívüli Szent Éve, máris megint belebotlunk egy irgalmasság cselekedetbe. Ezen viszont egyáltalán nem kell meglepődnünk, hiszen Isten egyik legfőbb tulajdonsága az irgalom. Így nem szemlélhetjük a Szeretet-Istent anélkül, hogy ne lebegne szemünk előtt az Ő irgalma. És látni fogjuk, ahogy haladunk előre az adventben, hogy időről időre hallatt magáról Isten Irgalma. Nagy figyelmeztetés számunkra ez a szentírási szakasz: hiába adakozok, hiába teszek jót, hiába segítem ki a másikat, ha azt nem irgalomból, ha azt nem szeretetből teszem. Nem tudok szeretet-tettet végrehajtani, ha nem működik bennem a szeretet, ha nem tudok azonosulni a szeretettel, ha nem tudom azt magamévá tenni. Ezt pedig csak úgy tudom megtenni, ha napi, élő kapcsolatban vagyok azzal, Akitől származik az igazi, tökéletes, romlatlan Szeretet, vagyis Istennel. Ez a szentírási szakasz arra hív, hogy megvizsgáljam napjaimat, mennyire viszem magammal Jézust, mennyire élő az én kapcsolatom Vele, mennyire tud Ő irgalmas szeretettel lenni általam a többi emberhez…
Segítő kérdések: Mi jut eszembe először, amikor alamizsnára gondolok? Miért ez jut eszembe, helyes-e? Tudok-e úgy jótékonykodni, hogy egészen háttérbe helyezem magam, s csak az fontos, hogy a másik kapjon?
„Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok…” 1Kor 13,2
Ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok – mondja Szent Pál. Mit jelent ez, hogy semmi vagyok? Azt jelenti, hogy nem állhatok meg Isten szent színe előtt. Az Isten előtt, Aki maga a Szeretet. Hiszen hogyan tudnék én valaki lenni Isten előtt, ha nem fogadok el tőle semmit? Hiszen a legtöbb, amit Isten adhat számomra, az az Ő ingyenes, tökéletes szeretete, vagyis: Ő maga. Ha nem fogadom Őt be, ha Ő nincs bennem, akkor én sem lehetek Őbenne. Hiszen hogyan tudnám életem végén befogadni azt, akit nem ismerek, ha nem törekszem olyanná lenni, mint Ő? És nem arról van itt szó, hogy értéktelen lenne a prófétáló tehetség, a tudomány, a bölcsesség, a hit. Arról van szó, hogy mindazt a tehetséget szeretettel gyakorlom-e, melyet Istentől kaptam…
Segítő kérdések: Úgy tekintek-e mindennapi szolgálataimra (családi, baráti, munkahelyi…stb.), hogy abban Istent dicsőítem és szolgálom? Teherként, vagy ajándékként élem meg azt, hogy vannak feladataim, kötelességeim? Előfordul-e, hogy mindennapi tetteimbe belefásulok? Mik azok, amikkel sikerül újra felfedeznem szolgálataim természetfeletti voltát? Így nézzem át napom perceit…
„Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom…”1Kor 13,1
Nagy ajándékot kapott minden ember Istentől. Habár mind-mind mások vagyunk, más-más talentummal rendelkezünk, egyazon Főtől származik minden kegyelem és tehetség, melyeket alkalmazni tudunk hétköznapjainkban. Mily csodálatos, hogy szólni tudunk egymáshoz, odafordulhatunk egymáshoz, hogy egymásra tudunk hangolódni. Szent Pál által Isten azonban figyelmeztet minket: minden szavunk semmibe vész, sőt, még rombolni is képes, ha nem szeretetből hagyja el ajkunkat. Milyen is a pengő cimbalom? Megszólal, hangja tovaszáll a térben és egy pillanat múlva már sehol sincs. Így van az az ember is, akinek nem irányul minden szava Isten dicsőítésére és az emberek szeretetére: nem marad az meg az örök életre…
Segítő kérdések: Milyen talentumokat kaptam Istentől, melyeket az Ő dicsőségére és embertársaim javára kell fordítanom? Szoktam-e feleslegesen beszélni? Vajon minden szavam, mely elhagyja ajkamat, azért hangzik, hogy szeretetet, vigasztalást, bátorítást, reményt nyújtson a másiknak? Szoktam-e engedni, hogy a másik szava szóljon az enyém helyett a szeretet jegyében? Nézzem végig mai napomat: szeretet van-e hallgatásomban, vagy éppen beszédemben…
Adventi időszakunkban egyetlen szentírási szakasszal fogunk imádkozni. Isten Igéje kimeríthetetlen mélységeket hordoz magában, s arra hív, hogy merjünk minél mélyebbre tekinteni e titkokban. Lelkigyakorlatunk folyamán arra hívunk mindenkit, hogy szenteljen napi 15 percet imádságra, amikor a napi elmélkedést át tudja tekinteni. Helyezkedjünk bele imádságaink alkalmával a csendbe, hogy meghalljuk, amit az Úr akar nekünk mondani. Napi 15 perc imádságunk mellett pedig tudatosan induljunk egy számunkra kedves imával minden reggel, s ugyanígy tegyünk este is, amikor visszatekintünk napunkra. Szemléljük át minden este az elmúlt napot azzal, hogy miként sikerült megélni az aznapi szentírási szakaszt, vagy hol van még fejlődni valónk. Azért kapjuk a Szeretet himnuszát az adventi időszakra, mert maga a Szeretet-Isten hív minket mindennap. Már-már közhellyé válik az a mondat, hogy nem karácsony napján kell egymást szeretnünk, hanem mindennap. Erre ad lehetőséget az adventi hétköznapok lelkigyakorlata is, hogy most tudatosan odafigyelve, Istennek szentelve éljük mindennapunkat, s majd az advent elmúltával ugyanígy folytathassuk tisztulásunk, üdvösségünk útját minden egyes nap…
Segítő kérdések: Milyen volt az elmúlt évem? Mit hoztam magammal? Hol állok, merre járok tisztulásom útján? Mire hív engem Jézus életem következő időszakában?