Az önmegtagadó és mindvégig kitartó szeretet napja ez a mai. Nézzünk rá Krisztus vérrel áztatott arcára és testére. Olyan szelíden, alázatosan vállalt mindent értünk, mert tudta, hogy életünkről van szó. Ő értünk mindent elviselt: a gyalázatot, a fájdalmat, a szenvedést, a kereszthalált. Azt hihetnénk, hogy az elviselés passzív cselekedet. De ez nem igaz, legalábbis nem igaz a szeretettől vezérelt elviselésre. Aki azért visel el valamit/valakit, mert Jézust látja benne, s tudja, hogy Isten szeretetéért viseli azt, az igen aktív, belső imádságban egyesül a Szentháromsággal. És akkor úgy tűnhet ugyan kívülről, hogy a személy, aki elvisel valamit, passzívan tűr, belülről azonban a krisztusi szeretet dolgozik lelkében. Mai napunkra is igaz az, hogy szeretettel viselni dolgokat, embereket csak úgy lehet, ha hagyjuk és figyelünk rá, hogy minden nap minden percében Jézus legyen velünk. Figyeljük meg, hogy sokszor nemcsak a nehéz pillanatokban kell viselő szeretettel lenni, hanem a kegyelmi folyamban is, amikor különösen is megtapasztaljuk egy jó eseményben Isten szeretetét. Isten-élményeinket is tudni kell helyesen viselni és helyesen hasznosítani lelkünkben. Mert ha nem így teszünk, akkor nem lesz más, mint tünékeny élmény. Ha viszont helyesen éljük meg a kegyelmeket, akkor örök életre megmaradnak azok és táplálkozhatunk belőle egész földi életünk során…sőt még azután is…
Segítő kérdések: melyik gondolat fogott meg leginkább? Hol tapasztalom meg napomban a viselő szeretetet? Mikor a legnehezebb és mikor a legkönnyebb? Miben kell még fejlődnöm? Megkérdezem ezekről Jézust…
