Az őszinte, önmegtagadó szeretetről elmélkedhetünk mai napunk folyamán. A sátán egyik nagy kísértése, hogy váljon az ember önzővé, mindenkit elsöprővé és csak azt keresse, hogy neki mi a fontos, ő miből tud kamatozni. Isten szeretete azonban nem ilyen. Istennek mindennél fontosabb a mi üdvösségünk, és Ő ezért mindent meg is tett, és meg is tesz. Hiszen Jézus meg is vallotta főpapi imájában, hogy egyetlen hő vágya, hogy mi ott legyünk, ahol Ő van az Atyánál. És Ő ezért mindent vállalt, még a megaláztatást, szenvedést, kereszthalált is. Ha megérzek abból legalább egy picit is, hogy mindaz, amit Jézus tett, értem tette, akkor nem tudok nem vágyni arra, hogy e szeretettől indíttatva én is gyakorolhassam e szeretetet mások felé. Olykor igen nehéz lemondani elképzeléseinkről, vágyainkról, javadalmainkról a másikért való szeretetből. Pláne nehéz ezt megtenni, amikor tévesen meg vagyunk arról győződve, hogy amit teszünk, mondunk, az a másik javára válik, és közben kiderül, hogy egyáltalán nem. Ilyenkor is le kell tudnunk mondani elképzelésünkről, meggyőződésünkről. Akkor derül ki tulajdonképpen, hogy mennyire tiszta és őszinte szeretetünk a másik iránt, amikor szeretetből lemondásra, elengedésre, önmegtagadásra van szükség. Könnyű a jólétben szeretni, de vajon tudunk-e a nélkülözésben is szeretni…
Segítő kérdések: Mennyire sikerül túllépnem magamon, amikor a másikról van szó? Tudok-e lemondani, elengedni, önmegtadagadást gyakorolni a másikért? Előtérbe tudom-e helyezni Isten akaratát életemben a saját akaratommal, elképzeléseimmel szemben?
